VASPÓTLÁS OKOSAN! Étrend-kiegészítő vagy gyógyszer?

Alig bírunk felkelni reggel? Nehéz elindulni a munkába? Hiányzik a lendület, az energia? Hullik a hajunk? Arcunk elvesztette üde színét? Sápadtak és levertek vagyunk? Mindent elfelejtünk?

Csupa-csupa hétköznapi tünet, amivel nem rohanunk azonnal orvoshoz, de kutatjuk az okát. A legkézenfekvőbb következtetés: VASHIÁNYUNK van.

A fent vázolt állapotokban valóban az első lépés vashiányra gyanakodni, és egy kis önvizsgálatot tartani – vajon fogyasztunk-e elég vasat? Tegyük fel magunknak a kérdéseket:

  • Történt bármi, ami vérveszteséget okozott? Sérülés, vagy erős menstruáció?
  • Van egyéb tünetünk? (Vashiányt gyakran okoz egyéb betegség, pl. cöliákia.)
  • Végeztünk a szokásosnál intenzívebb, aktív testmozgást az utóbbi időben?
  • Vegetáriánus vagy vegán étrendet követünk?

(TIPP: vasraktáraink állapotáról az alábbi tesztet kitöltve is tájékozódhatunk: https://ferrotamin.hu/tesztelj/)

Ha ezen kérdések közül egyre vagy többre igen a válasz, gyanakodhatunk vashiányra – és megkezdhetjük a vas pótlását.

De milyen készítményt alkalmazzunk a vashiány korai tüneteinek enyhítésére? Több lehetőség is rendelkezésre áll:

  • Étrend-kiegészítő: ezek napi adagjában általában 14 mg vas található, amely alkalmas az átlagos napi vasbeviteli igény fedezésére, de nem alkalmas a kimerülőfélben lévő vasraktárak feltöltésére.
  • Vény nélkül kapható gyógyszer: a gyógyszer kategória azt jelenti, hogy a készítmény az étrend-kiegészítőkben megengedett biztonságos napi dózisnál (45 mg-nál) több vasat tartalmaz.
  • Vényköteles vaspótló gyógyszer: vashiányos vérszegénység diagnózisa után, orvosi rendelvényre szedhető.

Akár vény nélküli, akár vényköteles gyógyszerről van szó, ne feledjük, hogy a 45 mg napi dózis feletti mennyiségben történő vaspótlás kizárólag diagnosztizált anémia, azaz vashiány okozta vérszegénység esetén van szükség! A vastartalmú gyógyszerek zöme azért vényköteles, mert A VAS TÚLADAGOLHATÓ ásványi anyag, túlzott bevitele egészségügyi kockázatot jelent – főként gyermekek esetében, de felnőtteknél is. Ezért a gyógyszerekben található magas dózisú vas csak igazolt betegség és orvosi felügyelet mellett lehetséges.

Amikor nem vagyunk betegek, de fáradtnak érezzük magunkat, nem kell rögtön gyógyszert szednünk. Válassza a Ferrotamin® Vas (III) Komplex rágótabletta tablettánként 28 mg vasat tartalmaz, amely biztonságos napi dózis mellett segíti a vasraktárak feltöltését!

MÍTOSZOK ÉS LEGENDÁK FÖLDJÉN avagy: AZ 5 LEGGYAKORIBB TÉVIT A VÉRSZEGÉNYSÉGRŐL

A vérszegénység – különösen a vashiányos vérszegénység – világszerte sokakat érintő betegség. A témában számtalan „városi legenda” is napvilágot látott már. Laikusként nehéz eligazodni a ránk zúduló információk tömegében, ezért jelen blogcikkünkben – a teljesség igénye nélkül – összegyűjtöttünk néhány gyakori tévhitet:

1. tévhit: aki vashiányos, az vérszegény is – és fordítva
Bár a vérszegénység leggyakoribb oka a vashiány, nem minden esetben a vashiány okozza a betegség kialakulását! Állhat a háttérben pl. erős vérzés, B12-vitamin hiány, genetikai rendellenesség stb. Az állítás azon része helytálló, hogy a vasraktárak kiürülése minden esetben vérszegénységet okoz, de érdemes tudni, hogy kis mértékű vashiány mellett a vörösvértestek képződése és működése még nem szenved zavart.

2. tévhit: aki növényi alapú étrendet követ, biztosan vashiányos lesz
Ez az állítás annak ellenére sem igaz, hogy a vörös hús valóban a legjobb vasforrásnak számít. Számos növényi eredetű élelmiszer is tartalmaz vasat, ezek fogyasztása, vagy szükség esetén a vas bevitele étrend-kiegészítő formájában sikeresen akadályozza meg a vashiányos vérszegénység kialakulását a vegán és vegetáriánus étrendet követők esetében is. Az InnoPharm Ferrotamin rágótabletta vegán készítmény, melyet a növényi étrendet követők is alkalmazhatnak.

3. tévhit: vashiányos vérszegénységben szenvedők nem szoptathatnak
Amennyiben a szoptatós kismamánál vashiányos vérszegénységet diagnosztizálnak, a szoptatást nem kell felfüggeszteni, az biztonságosan folytatható. A kismamának ilyen esetben azonban feltétlenül konzultálnia kell orvosával a vaspótlás lehetőségeiről.

4. tévhit: vashiányos vérszegénység mellett nem lehet sportolni
Vashiányos vérszegénységben a vér oxigénszállítási képessége csökken, ezért sportolás során -mikor az oxigénigény amúgy is nő – hamarabb kifáradunk. Ennek ellenére ha kedvet érzünk rá, vashiányos vérszegénység esetén is sportolhatunk, de kezdjük lassan, óvatosan, és figyeljünk testünk jelzéseire! Ha nem esik már jól a mozgás, hagyjuk abba.

5. tévhit: A vérszegénység kialakulásának oka a nem megfelelő étrend
Gyermekek esetében a vérszegénység leggyakoribb oka valóban az alultápláltság, de léteznek olyan betegségek is, ahol nem táplálkozási problémák állnak a vérszegénység hátterében (pl. sarlósejtes anémia). Felnőtteknél is állhat más a háttérben: pl. gyulladás , vesebetegség, belső vérzés, daganat.

NE FELEDJÜK: A VÉRSZEGÉNYSÉG CSAK TÜNET, NEM MAGA A BETEGSÉG! KEZELÉSE MELLETT FONTOS, HOGY A KIVÁLTÓ OKOT IS MEGKERESSÜK!

Szerző: Szepesi-Csöndes Nikoletta

VASHIÁNY A KÁNIKULÁBAN

Végre itt a nyár! Kevesebbet ülünk a TV előtt, több időt töltünk a szabadban, ahol testünket-lelkünket átjárhatja a napfény, a meleg, és élvezhetjük a hosszú nyári esték lélekemelő hangulatát.

A kánikulában is fontos, hogy vasegyensúlyunkat kordában tartsuk: a vashiányos vérszegénység tünetei nyáron még kifejezettebbek lehetnek, mint a hosszú, téli hónapok alatt.

Vashiányos vérszegénység esetén a szervezetben a vörösvértestek oxigénszállító képessége csökken. A vérkeringés romlik, a szövetekben, szervekben könnyebben áll be oxigénhiány. Mindez télen is okoz kellemetlenségeket (elsősorban fáradtságot), de nyáron meleggel szembeni ellenálló-képességünket is rontja. Végső soron az alacsony vasszint és az ezzel járó vérszegénység nyáron az érintettek esetében könnyebben okozat hőkimerülést, hőgutát.

Ne engedje, hogy a vashiányos vérszegénység megakadályozza Önt a nyár örömeinek élvezetében! A Ferrotamin® Vas (III) komplex feketeribizli ízű rágótabletta napi adagja 28 mg vasat tartalmaz, amely hatékony segítség a szervezet vasraktárainak feltöltéséhez -télen-nyáron egyaránt.

A Ferrotamin® rágótabletta mellé a nyári melegben fontos a megfelelő folyadékfogyasztás. És ha az a folyadék még C-vitaminban is gazdag, az további kedvező hatásként segíti az elfogyasztott vas felszívódását is. Lássunk egy hűsítő, C-vitaminban gazdag nyári italt, amelyet élvezettel kortyolgathatunk a nyári melegben!

ZÖLD NARANCS SMOOTHIE
Mixeljük össze az alábbi összetevőket, és máris hűsítő, egészséges, C-vitamin dús nyári italt ihatunk: 2 csésze spenót, ½ db banán, 1 mandarin, ½ csésze frissen facsart narancslé, 1 evőkanál chia mag, 3 jégkocka + a szükséges mennyiségű víz.

VASPÓTLÁS A VÁRANDÓSSÁG ALATT

A várandósság a nők életének egyik legszebb, legboldogabb és legizgalmasabb időszaka. Természetes állapot, nem betegség – de a szó szoros értelmében „más állapot”, mert az anya és a magzat szervezetében számtalan változás történik az áldott 9 hónap alatt.

A szervezetben bekövetkező változások egyik következménye, hogy mire a baba megszületik, addigra 5 kismamából legalább 1 vérszegény lesz. Ezt az arányt nem segíti, hogy a fiatal nők 30-50 %-a – ha nem is szenved vérszegénységben – de nem rendelkezik megfelelően feltöltött vasraktárakkal a várandósság előtt.

A várandósság alatti vashiány oka, hogy az anya szervezetében keringő vér mennyisége (a vértérfogat) megnövekszik, de egyben „felhígul”: az oxigént szállító hemoglobin aránya csökken. Fokozza a problémát, hogy a várandósság előrehaladtával az anya szervezetének vasigénye egyre növekszik. A két folyamat együtt az anyai szervezet vasraktárainak kimerülését eredményezi.

A nem megfelelő vasellátottság nem csupán az anya szervezetére lehet káros: a magzat idegrendszerének fejlődését is negatívan érinti. Feltételezhető továbbá, hogy a növekvő kis életben a vashiány minden olyan szerv, szervrendszer fejlődését akadályozza, amelynek oxigénigénye fokozott.

A fent vázolt folyamatok eredménye, hogy míg a nem várandós, egészséges felnőtt esetében a napi vasbeviteli igény 14 mg, addig a várandósság és a szoptatás ideje alatt ez az igény kb. a duplájára nő!

A leendő édesanyák számára kiemelten fontos, hogy a tervezett várandósság előtt ügyeljenek szervezetük vitamin – és ásványianyag-raktárainak feltöltésére. Nem csak a vasraktárak feltöltése számít. A várandósság előtt szedett fogamzásgátló tabletták számos mikrotápanyag, többek közt a – szintén a vérképződéshez szükséges – B12-vitamin szintjét is csökkentik.

A Ferrotamin® rágótabletta napi adagja 28 mg vasat tartalmaz, amivel a várandósság alatti megnövekedett vasbeviteli-igény fedezhető. A készítményben B12-vitamin és folsav is található. A megfelelő folsav-ellátottság a várandósság 1. trimeszterében rendkívül fontos a velőcsőzáródási rendellenességek megelőzésében.

NÖVÉNYI VASFORRÁS avagy MIRE JÓ A KÖLES?

Növényi tápanyagaink közül a gabonaféléket fogyasztjuk a legnagyobb mennyiségben. Sajnos ezen alapanyagok vastartalma nem jelentős. Van azonban egy kivétel, mely nem hagyományos gabonaféle, hanem álgabona: a köles. A köles 100 grammja 6 mg vasat tartalmaz: kétszer annyit, mint a teljes kiőrlésű búzaliszt. Ez azonban csak egy átlagos érték, a termőföld és a mezőgazdasági technológia hatására konkrét vastartalom termőterületenként változhat.

A köles régóta ismert álgabona, fehérjetartalma kb. a gabonafélékkel megegyező, de gluténmentes, így gluténérzékenyek is fogyaszthatják.

Termesztése a magyar éghajlati viszonyok között is lehetséges, de a búza kiszorította a mezőgazdaságból ezt az igénytelenebb, de jóval kevesebb termést hozó álgabonafélét.

Sokak számára újdonságnak, egzotikumnak számít a köles felhasználása -így nem magától értetődő, hogyan illesszék be a mindennapi étrendbe. A gyakorlatban a legegyszerűbb a rizs helyett történő alkalmazás (köretként, rakott, vagy töltött ételekben, fasírtban), de kiváló édességek is készíthetőek belőle (gondoljunk a kecskeméti barackos kölestortára, ami 2011-ben az Ország Tortája volt). Hogy megmutassuk a köles sokoldalú felhasználási lehetőségét, lássunk egy receptet a köles lehetséges felhasználására!

Köleskörözött:
Hozzávalók (5 főre): 175 g hántolt köles, só, őrölt bors, őrölt kömény, csemege fűszerpaprika, mustár, vöröshagyma, 40 g margarin.

Elkészítés: A kölest megmossuk, és háromszoros mennyiségű, enyhén sós vízben megfőzzük. Fedő alatt letakarva kihűtjük. A vöröshagymát apróra vágjuk, a fokhagymát átnyomjuk, és a margarinnal, a többi fűszerrel együtt a kihűlt köleshez adjuk, botmixerrel pépesítjük. A hagyományos körözötthez hasonlóan fogyasztjuk.

8 HASZNOS TANÁCS – HOGY NE VERJENEK ÁT!

Az étrend-kiegészítő termékek piacán sajnos továbbra is gyakori a fogyasztók bizalmával történő visszaélés.

Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány szempontot, amelyek segíthetnek a „gyanús” termékek kiszűrésében.

1. Gyógyíthatatlan betegséget gyógyít meg
A termék olyan betegségekre ígér gyógyulást, ami az orvostudomány jelenlegi állása szerint gyógyíthatatlan. Legyen gyanús, ha egy termékről azt állítják, hogy „azonnal hat”, vagy ha meggyógyít mindent (is). Tegyük fel magunknak a kérdést: mennyire reális, hogy valaki egy egyszerű, mindenre jó megoldással rukkol elő – tényleg lehet, hogy arra a megoldásra még soha senki nem gondolt korábban? Egyetlen szakembernek sem jutott még eszébe?

2. A szegény üldözöttek…
A termék fejlesztőjét/feltalálóját a gyógyszerlobbi, az állam, és általában mindenki üldözi és elnyomja – az ilyen történeteket kezeljük kellő szkepticizmussal.

3. A terméket forgalmazó honlap URL címe gyanús
Gyanús lehet például, ha a címnek nincs köze a termékhez, vagy ha a webcím túl hosszú, és a cím eleje „nem aktív”, azaz sehova nem vezet. További intő jel, ha az URL cím kiterjesztése furcsa, szokatlan.

4. Fiktív szakemberekkel reklámozzák a terméket
Tipikus, hogy „fehérköpenyes” doktor vagy doktornő, esetleg dietetikus képével reklámoznak termékeket, de nincs ott a „szakember” neve, nem ellenőrizhető, hogy ki is ő valójában.

5. A termék reklámozása ismert intézménnyel, fiktív szakmai szervezetekkel, fiktív szakmai lapokkal
Ilyen esetekben mindig ellenőrizzük az állításokat az adott intézmény/szakmai szervezet hivatalos honlapján is. Olyan is van, amikor már az intézmény/szervezet neve is rosszul szerepel a kamu termék reklámozásánál.

6. Egyoldalú, túlzó fogyasztói vélemények a weboldalon
Gyakori pl. a Facebook posztok utánzata hamis képekkel, hamis hozzászólásokkal. Az is gyanús, ha a terméket túl sokan dicsérik, bármiféle ellenvélemény nélkül.

7. A termék csak az Interneten érhető el
Ha egy termék normál kereskedelmi forgalomban elérhető, a megbízhatóság egyik jele lehet. A gyógyszertárban is kapható termékek minőségét, megfelelőségét minden esetben ellenőrzik. A drogériákban, üzletláncokban kapható kész0ítményekre is van kontroll: belistázás előtt ezek is ellenőrzésen mennek át.

8. Szenzációs kedvezmény!
Egy komoly, jó minőségű terméknek el kell tudni viselnie, hogy a leendő fogyasztó átgondolja, kell-e neki a termék, vagy nem. Ha a fogyasztót azzal sokkolják, hogy most azonnal rendelje meg a terméket, mert már csak néhány óra vagy perc van hátra a „csak most, csak Önnek!” akcióból, az legyen gyanús számunkra. Személyes kedvencem a visszaszámoló óra, ami mutatja, hány perc van még hátra az akcióból. Majd mikor újra a weboldalra kattintunk, az óra újraindul. Az ilyen terméket biztosan ne vegyük meg!

5 OK, AMIÉRT ÉRDEMES A VASAT PÓTOLNUNK

A vas esszenciális, azaz az élethez nélkülözhetetlen ásványi anyag. Nézzük meg az 5 legfontosabb okot, amelyek indokolttá teszik a vas tudatos pótlását!

  1. Elengedhetetlen a vörösvértestek (haemoglobin) képződéséhez, ezen keresztül pedig a szervezet zavartalan oxigén-ellátottságának biztosításához.
  2. Oxigént szállít az izmokba is, így hiányában izomgyengeség léphet fel. Sportolás során a megfelelő vas-ellátottság elengedhetetlen.
  3. Belső szerveink közül az agy bírja legkevésbé az oxigén hiányát. Vashiány esetén a vér nem tud elegendő oxigént szállítani az agyba sem, így a mentális képességek romolhatnak, a koncentráció nehézzé válhat.
  4. A megfelelő vas-ellátottságot az immunrendszerünk is meghálálja. A jó vas-ellátottság hatására elegendő mennyiségű vörös vértest képződik, a vörösvértetek által szállított oxigén pedig segíti a sejtek gyógyulását, regenerálódását.
  5. Vas hiányában romlik a hideg tolerancia, fázósabbak leszünk.

A fentiekből látható, hogy a vas pótlásával sokat tehetünk közérzetünk javítása érdekében. A különböző vaskészítmények esetén nagy különbségek mutatkoznak az egyéni toleranciában, ezért szükség lehet akár több termék kipróbálására, mire megtaláljuk a számunkra megfelelőt. A Ferrotamin Vas(III) Komplex azonban a vasat olyan formában tartalmazza, mely kevésbé okoz gyomor-bélrendszeri mellékhatásokat, így a legtöbb fogyasztó számára jól tolerálható készítmény, mely ráadásul még fonom is!

SEGÍTSÉG! HULLIK A HAJAM!

Mindannyian – nem csak a hölgyek, az urak is – büszkék vagyunk csodálatos, dús hajkoronánkra. Nem jó érzés, ha ez az ékesség megritkul, ha fésülködés után a hajkefe tele van kihullott hajszálakkal. Ilyenkor tegyük fel magunknak a kérdést: mi okozhatja a hajhullást? A háttérben rejtőző kiváltó okok palettáján a teljesen ártalmatlan, természetes folyamatoktól kezdve a hiányállapotokon át a betegségek, kóros állapotok is megtalálhatóak.

Tekintsünk át néhány, hajhulláshoz vezető, lehetséges okot!

  • Örökletes tényezők: genetikai hajlam is szerepet játszhat a hajhullásban. Ezen a tényezőn legtöbbet az elfogadás segít.
  • Évszakváltás: az őszi fokozottabb hajhullás természetes jelenség, 4-6 hétnél nem is tart tovább.
  • Szülés utáni időszak, szoptatás: várandósság alatt a megemelkedett hormonszint hatására a hajhullás mérséklődik, hajunk dússá, puhává válik. A szülést követő 1-6 hónapon belül ez az idilli állapot megszűnik: a baba megszületését követő hormonális változások a hajvesztés irányába hatnak.
  • Menopauza: a változó kor beköszöntével együtt járó hormonális hatások szintén szerepet játszanak a hölgyek hajkoronájának megritkulásában.
  • Cinkhiány: a cink fontos antioxidáns, mely befolyásolja a haj állapotát és növekedését.
  • Vashiány: a vörösvértestek azok a molekulák, amelyek testünk minden részébe elszállítják az oxigént. Vashiány esetén a vörösvérteltek oxigénszállító-képessége csökken, így – többek között – a hajszálak sem kapják meg a fejlődésükhöz, egészséges növekedésükhöz szükséges tápanyagokat, ami a hajszálak elvesztését eredményezi.
  • Túl kemény, tápanyaghiányhoz vezető diéta: az Interneten terjedő „csodadiéták” közös jellemzője, hogy sokszor vezetnek tápanyaghiányhoz,.így akár hajhulláshoz is. A személyre szabott étrend kialakításához kérje szakember segítségét!
  • Gyulladás a szervezetben: bárhol lép is fel a gyulladás, okozhat hajhullást (pl. mandulagyulladás, fogászati problémák).
  • Egyéb betegségek: pajzsmirigyzavarok (alulműködés, túlműködés), májbetegség, autoimmun betegségek (reuma, cöliália). Tartós hajhullás esetén átfogó kivizsgálással kell feltérképezni, nem áll-e valamely komolyabb betegség a jelenség hátterében.

Ha nagyon aggódunk, tanácsos megszámolni a fésűben talált hajszálak számát. 60-80 szál még normális mennyiségnek tekinthető, nem igényel utánajárást. Ha a hajhullás ennél nagyobb mértékű, vagy sokáig tart, forduljon szakemberhez, és töltse fel vasraktárait Ferrotamin Vas(III) Komplex rágótablettával!

VASHIÁNY ÉS EGYÉB NYAVALYÁK

A vashiányról tudjuk, hogy az egyik leggyakoribb hiánybetegség. Azt is tudjuk, hogy a fiatal és középkorú nők, a vegetáriánusok, vegánok, sportolók, várandós és szoptató anyák körében gyakori a hiányállapot fellépése.

Kevésbé ismert, hogy bizonyos betegségek szintén okozhatják a vas hiányát. Nézzünk néhány példát!

  • Cöliákia: a gluténérzékenység olyan állapot, amely gyakran tünetmentes is maradhat. Az autoimmun kórkép fennállása esetén azonban mindenképpen romlik a bélrendszerből a tápanyagok felszívódása, így gyakran alakul ki vashiány a betegségben érintett személyeknél.
  • Gyulladásos bélbetegségek; pl. Crohn betegség: a gyulladás mértékétől és az érintett bélszakasz elhelyezkedésétől függően a gyulladásos bélbetegségek szintén okozhatnak vashiányt, mivel a bélrendszer aktuálisan érintett szakaszán a felszívódás romlik.
  • Laktózérzékenység: a tejtermékek fogyasztása után a tejcukor-érzékenyekre jellemző gyakori hasmenés a tápanyagok – így a vas- felszívódását rontja.
  • Tartós hasmenés, hányás: ha az elfogyasztott táplálék hányás vagy hasmenés útján idő előtt távozik a szervezetből, sajnos a felszívódásra nem marad idő, így ezen állapotok is okozhatnak vas (és egyéb tápanyag) hiányt.
  • Reflux, gyomorégés: ezekre a gyakori problémákra sokszor alkalmazunk vény nélkül kapható, tüneteket enyhítő gyógyszereket. A gyomorsav lekötőket, vagy savtermelést csökkentő gyógyszereket fogyasztók szintén veszélyeztetettebbek a vérszegénység kialakulására.
  • Csontritkulás: ezen esetekben a kalcium és a D-vitamin pótlása midig indokolt. A nagy dózisú kalcium azonban rontja a vas felszívódását.

Ne feledjük: a vashiányos vérszegénységet mindig kezelni kell, de a jelenség következmény, nem ok! Meg kell találni a vashiány mögött álló okokat is!

Vas és az immunrendszer

VAS ÉS IMMUNRENDSZER – NEM CSAK TAVASZI FÁRADTSÁGBAN!

Mindannyian hallottunk már a tavaszi fáradtságról, mely leginkább a kora tavaszi időszakban támad minket. Oka, hogy a tél folyamán kevesebb zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk, így tavaszra a szervezetünk vitamin- és ásványi-anyag raktárai kiürülnek.

Azonban nem csak szezonálisan hiányozhatnak táplálkozásunkból a nyomelemek. A vashiány évszaktól függetlenül előhívhatja a tavaszi fáradtság tüneteit: fáradtságot, kimerültséget, gyengeséget, fásultságot. Vashiány esetén a fertőző betegségeket is könnyebben elkaphatjuk. A cink, a szelén, a C- és D-vitaminok mellett a vas is fontos feladatot lát el szervezetünk védelmi rendszerének működtetésében.

A vas szerepet játszik az fehérvérsejtek működésében. Ugyanakkor a megfelelő vasellátottság elengedhetetlen a vörösvértestek képződéséhez. Az egészséges vörösvértestek szerepet játszanak a sebek és sérülések gyógyulásában is, hiszen segítségükkel lehet biztosított a sérült szövetek megfelelő oxigénellátása, ami a sebgyógyulás alapfeltétele.

Mivel a szervezet minden nap veszít vastartalékaiból, így a vas napi szintű pótlása mindenki számára ajánlott, tavasszal és télen egyaránt.

Az immunrendszer megfelelő működéséhez szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat a kiegyensúlyozott, vegyes étrend biztosítja. Szervezetünk védekezőképességét tovább támogathatjuk rendszeres mozgással, a stressz csökkentésével, és megfelelő mennyiségű és minőségű alvással is.

Tudj meg többet a vaspótlásról! >>> www.ferrotamin.hu